2016. február 27., szombat

Dicsekedni szeretnék

Nagyon jól indult a hetem, hiszen hétfőn megkaptam a 2016. márciusi Praktika magazint, amiben én is benne vagyok.Annak ellenére , hogy már január óta tudtam róla , nagyon boldog voltam. Már korábban is jelentek meg fotók a munkáimról, majd egyszer azokat is csokorba gyűjtöm, de ez most egy kicsit más... :)
A cikkben horgolt húsvéti dekorációimat mutatom be, sajnos ezen kívül nem sok mindent készítettem az ünnepekre, mert időhiányban szenvedek.Ennek ellenére próbáltam idén is valami újdonságot is csinálni a már megszokottak mellett:
 Tyúkanyó csibéivel
 Horgolt madárkák a tojásfára
 Az idétlen madárkámnak most egy nagy testvére is lett.
Az elmaradhatatlan kajla fülű nyulak.
Ezeket a poháralátéteket már korábban is szerettem volna elkészíteni, mert nagyon tetszik a mintája.
A 7.osztályosokkal március közepén utazunk Felvidékre a "Határtalanul" program keretein belül. Erre az alkalomra készítettem ezeket a kokárdákat:
Édességekből pedig ezek kerültek az utóbbi időben az asztalunkra:
 Tejszínes-mascarponés torta
 Pudingos -túrós és piskótás-meggyes rétes
Zabpelyhes -áfonyás keksz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése